Tiszántúli Református Általános Iskolák IV. Angol csapatversenye

2018.04.21

"Habár tény, hogy gazdaságilag (így társadalmilag is) sokkal hátrányosabb helyzetben van a térkép szélén Fehérgyarmat, mint Tiszafüred de a diákjaim felkészültségét és tudását ez úgy tűnik egyáltalán nem befolyásolja, tegnap ugyanis magunk mögé utasítottunk mindenkit egy angol versenyen Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Fantasztikus érzés ilyenkor városunk és iskolánk nevét hallani az első helyen.

Fruzsival, Petrával, Ákossal és Petivel már hat éve folyamatosan tanuljuk az angol nyelvet, aminek most meg is lett az eredménye. Köszönöm ezért elsősorban nekik, hogy hosszú évek óta ilyen befogadóak, köszönöm továbbá szüleiknek a megfelelő tanulási környezet biztosítását és nem utolsó sorban intézményünknek az ehhez szükséges infrastruktúrát. " (Dr. Aszalós Péter)


Gratulálunk és sok sikert kívánunk a további tanuláshoz és munkához!